Koltó az Erdélyi helyek között a Lapus folyó partján fekszik, festoi környezetben, a Máramarosi havasok hóval borított csúcsára néz.
A település elso írásos említése 1405-ből való. Nevének eredete valószínuleg a kohó szóval hozható összefüggésbe, hiszen alapítói minden jel szerint szénégetok voltak. Erre utalnak a falu határában ma is megtalálható, földbe ásott, szénnyomokat tartalmazó üregek.
1763-ból származó feljegyzés szerint a XVIII. század elso felében épült fel a falu kotemplom, amely elott egy "sudár fatorony" állott két haranggal.
Nevezetes kastélya minden jel szerint Mária Terézia uralkodásának idején épült, 1821-ben pedig már restaurálják a barokk épületet.
1846-47-ben – Teleki gróf vendégeként - három alkalommal is megfordul a településen a kor híres költoje, Petofi Sándor, aki szept.9 - okt.19. közötti idoszakban ifjú hitvesével, Szendrey Júliával, itt tölti életének legboldogabb napjait, a mézesheteket, miközben 28 új verssel gazdagítja a magyar lírát.
A koltói birtok utolsó gróftulajdonosa Teleki János, aki családjával együtt az 1930-as évek végén hagyja el örökre a falut.
Továbbiakban a kastély termei hol székely menekültek szálláshelyeként, hol termeloszövetkezet székhelyeként, kultúrotthonként, orvosi rendeloként, óvodaként muködött.
1960-ban a barokk épület egyik termében Petőfi emlékszobát hoznak létre, amely az 1980-as évek második felére egy egész emeletet kitölto múzeummá növi ki magát.
1998-ban a kastélykertben kerül sor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia páros szobrának felavatására ( Pogány Gábor Benő szobrászmuvész alkotása ), majd 1999-ben elkészül az I és II. világháború koltói mártírjainak emléket állító kopjafa is.
2000-ben adják át rendeltetésének a modern multifunkcionális református gyülekezeti házat.