Nagyvárad alapitásának történetét sűrű homály fedi. Alapitása a dákok és rómaiak idejére, körülbelül Kr.e. 350-től Kr.u. 275-ig terjedő időre esik és "Ulpianum" nevet viselt. A kő és bronzkorszakbeli leletek bizonyitják, hogy e város határában helyet szerzett magának az ősember.

A dákok és rómaiak korszakának letünte után,a Körösvölgye egyik utja volt a nép vándorlásnak, mit a hun és az avar leletek bizonyitanak.

Nagyvárad Bihar megye székhelye, a Sebes Körös partján terül el, Románia és egyben Erdély nyugati kapuja, Partium egyik legfontosabb városa. A régészeti leletek szerint a város helyén már a kőkorszakban, illetve a bronzkorszakban több település volt.

A jelenkori város története a X. században a vár megalapításával kezdődik. A legrégibb feljegyzések szerint azon a helyen állt ahol a Hévjó patak a Kőrösbe ömlött.

A várat olasz építőmesterek segítségével évszázadokon át építik, bővítik. Az itáliai mesterek jelenlétét a vár körül kialakult telephelyek nevei is mutatják mint: Olaszi, Velence, Pápua.

Itt tevékenykedtek a Koloszvári testvérek: Márton és György, 1360-1365 között elkészítik Szent István, Szent László és Szent Imre egész alakos szobrait, majd 1390-ben Szent László hatalmas lovas bronzszobrát melyet a székesegyház előtt helyeztek el.

A művészetekben, főleg az építészetben is élen jár, világhírű építészmérnökök alakítják a város mai arculatát, mint id. Rimanóczy Kálmán és fia, Jakab Dezső, a Vágó testvérek és mások.

Az első világháború után az ország általános fejlődésébe illeszkedett be, elveszíti előző korszakban betöltött szerepét, egyszerű határmenti város lett.

A második világháború után a kor szellemében szocialista város lett. Ma a majdnem 250.000.-es város igyekszik újra visszaszerezni régi arculatát, fényét és szépségét.

Az idelátogatóknak érdemes elidőzniük a Szent László szobor mellett álló Püspöki palota tömbjénél, ami jelenleg a Körösvidéke múzeumnak ad otthont.