Bucsin - Bucsin Panzió***
A Bucsint-tető a Görgényi havasok talán legszebb kilátója, amely 1287 m magasan emelkedik a Gyergyói medence nyugati határában. Bucsin-tető vízválasztót képez a Sóvidék és a Gyergyói-medence között, mitegy félúton Parajd és Gyergyószentmiklós között.
Parajdról Gergyószentmiklós felé gyönyörű fenyvesek között kapaszkodik az út a Bucsin-tetőn keresztül. A 2006-ban feljavított műút mentén, a fenyvesekkel borított hegyek között már igen régen festői üdülőtelep alakult ki, amely télen- nyáron várja az ide látogató kirándulókat. Számos szálláslehetőség, panzió, vendégfogadó, étterem áll rendelkezésre.
Nyáron túrázások kiindulópontja lehet, a téli sportok kedvelői, a tetőn három hóbiztos sípályát, szánkópályát is találnak, ahol sporteszközök bérlésére is van lehetőség.
I. A Bucsin Panzió***
1276 m magasságban, a Görgényi Havasok festői környezetében, a Gyergyó-Parajd útvonal legmagasabb pontján, a Hargita megyei Bucsin-tetőn helyezkedik el.
A vendégházat a korra jellemző építőanyagokból és építkezési tehnikával kőalapra építették 1900-ban, amelyet 60 cm széles fal vett körül.
Az épület 2016-ban volt teljesen felújítva és modernizálva, jelenleg központi fűtésrendszerrel, szennyvízelvezetési rendszerrel, árammal és ivóvízzel rendelkezik. A fűtésrendszert fával fűtött kazán, míg az elektromos áramot napelemes panók biztosítják.
Vendégeink rendelkezésére áll 8 szoba, amely 32 személy befogadására alkalmas, mindegyik saját fürdőszobával, egy dupla- és egy kihúzható ággyal rendelkezik, ugyanakkor egy nagyszabású nappali és egy teljesen felszerelt konyha is várja az érdeklődőket.
Az áramellátás napelemekkel van megoldva - nagyobb teljesítmény (pl hajszárító vagy más eszköz) szükséglete esetén van generátor (költségtérítés ellenében).
Sípálya felvonóval, pályaszállások |
Férőhelyek: 7 szoba 26 személynek
I. Panzió (26 fő / 7szoba)
Földszint:
- nappali fürdőszobával 50 m2
- fölszerelt konyha 25 m2
- terasz
- 1 db 2 fős szoba franciaággyal
- 1 db 4 fős szoba (franciaággyal, 2 db egyszemélyes ágy)
Manzárd: (5 szoba 2+2 férőhellyel)
- 5 db 4 fős szoba: mindenikben 1 db kétszemélyes ágy, 2 db egyszemélyes ágy, saját fürdőszoba
II. Bucsin házikók (1, 2, 3 és 4-es ház)
Férőhely: 16 fő / 4 házikó (2-4 férőhely/ház)
- Ajánlott 4 fő részére
- Felület 27 nm
- Maximális kapacitás 4 fő
- Hálószoba franciaággyal (140*200)
- Nappali kandallóval, sarokkannapé, asztal, konyhabútor, hűtőszekrény, tűzhely, mosogató, evőeszközök, edények
- Fürdőszoba WC-vel, mosdóval és zuhanyzóval
- Terasz (18 m²) asztallal, 2 székekkel és kanapéval + természetes fából készült sarokpaddal
Összkapacitás (Panzió, Házikók): 42 fő.
A környéken 4 sípálya található. A legközelebbi 1 km-re van.
Árajánlat 2022
Szállás a panzióban:
- Teljes kapacitás bérlése: 1990 RON / panzió / éj
- Szoba (csak nyáron): 340 RON/éj
Szállás a házikókban:
- 500 RON / ház / 4 fő / éj
Cseber használata: 600 RON/ 2 nap
Szauna: 250 RON/ 2 óra, 2 szauna
Megjegyzés:
Férőhelyek összesen Panzió és 4 ház: 42 személy.
A szálláshely fenntartja az árváltoztatás jogát.
ÜNNEPI AJÁNLATOK:
|
SZILVESZTER |
Emailban küldött szállásigényére személyre szabott ajánlattal szolgálunk.
|
Ez a foglalási kérelem nem jelent semmilyen kötelezettséget az Ön számára. Így tájékozódhat a szállásegység elérhetőségéről és a kért időszakban érvényes árakról.
A kívánt foglalás csak a szállásadó írásos visszaigazolása után válik véglegessé.
|
|
A konvertált értékek tájékoztató jellegűek.
A tényleges konverzió a szállásadó bankja kondícióinak függvénye.
|
Felszereltség - Szolgáltatások
Felszerelt konyha
Ebédlő
Központi fűtés, pdlófűtés
Filegória
Kerti bútor
Dézsa sós vagy édes meleg vízzel (pénzdíjas)
Játszóhely gyerekeknek
Parkolóhely az udvarban
Központi fűtés és melegvíz előállítás fával
Házi kedvenceket a panzió nem fogad
Sípálya 1 km-re
Wellness a Bucsin-tetőn!
A melegvizes dézsa télen és nyáron egyaránt rendelkezésre áll. A dézsa átmérője 2 m, mélysége 1.2 m, űrtartalma: 3500 l, férőhelyek 6-8 személy részére.
A dézsa előkészítése szezon függvényében 24-48 órát vesz igénybe, ezért már a foglalásánál ajánlott jelezni a szándékot, ha használni kívánják a kedves vendégek, vagy legalább 48 órával érkezés előtt.
Minimális csomag: 350 lei/2 egymást követő nap, további napokra 100 lei/nap.
Programlehetőségek:
Gyalogtúrák
Áfonya, málna, szeder, gomba szedés
ismerkedés a környék vadállományával: medve, szarvas, fajdkakas
Partnerek szolgáltatásai:
kirándulások oldtimer terepjárókkal
airsoft
hőlégballon
biciklitúrák
Csillagtúrák - Látnivalók:
Bucsin – Gyergyószentmiklós 15 km
Bucsin – Parajd 19 km
Bucsin – Szováta 43 km
Bucsin – Borszék 46 km
Bucsin – Maroshévíz 47 km
Bucsin – Korond 48 km
Bucsin – Balán 54 km
Bucsin – Székelyudvarhely 63 km
Bucsin – Szentegyháza 74 km
Bucsin – Csikszereda 74 km
Bucsin – Székelykeresztúr 75 km
Bucsin – Szászrégen 89 km
Bucsin – Karácsonkő 99 km
Bucsin – Marosvásárhely 103 km
Bucsin – Kőhalom 106 km
Bucsin – Segesvár 112 km
|
|