Sepszibükszád, a hagyományörző Háromszék határtelepülése, az Olt folyó mentén a Hargita hegység also vonulatától szegélyezve Kovászna megye egyik legvonzóbb faluja, melyet kiterjedt erdőségek veszik körül.
A település a Baróti hegység, a Bodoki hegység és a Csomád-hegység által határolt fennsíkon található mintegy 1200 méteres tengerszint feletti magasságban.
Közelében van a Szent Anna tó (17 km), valamint a Bálványosi-hágó és a torjai Büdös-barlang (20 km).
Sólyomkő várának romjai ma is látszanak az Alsó-Sólyomkő nevű sziklacsúcson.
Az Olt jobb partján emelkedő hegyfokon láthatók Vápa várának tekintélyes romjai.
A középkori vár őskori telepre épült, építésének s pusztulásának körülményei ismeretlenek.
Szemben kúp alakú hegyen állnak Sólyomkő őrtornyának 2 m magas maradványai.
A környéken számos borvízkutak, fürdők találhatóak: Sósborvíz, Fenyőfarki a Fenyős patak völgyében (4 km), Bugyogó langyos borvízforrás a Szent Anna tó irányában.
Helyi rendezvénynek számít a Sepszibükszád-i Falunapok, ahol megrendezésre kerülnek kézműves tevékenységek, játékok, sportvetélkedők, valamint mini foci bajnokság, sakk verseny és még sok más program az várja az ide látogatókat.
A hagyományos népi mesterségek közül fontos megemlítenünk a fafaragást, gyapjúfonást, kerámiakészítést, szalmafonást, méhészetet, fazekasságot, tojásírást
valamint a kovács és ács munkákról sem szabad megfeledkeznünk.
Látnivalók Sepsibükszádon:
Római és görög Katolikus Templom
Üvegtörténeti jellegű kiállítás a helybeli - gróf Mikes Ármin nevét viselő általános - iskolában
Vápa vára, koraközépkori vár.
Olt völgyéből származó Likas-kő.
Mikes-fürdő
Vulkanikus eredetű törmelékben - kialakult résbarlang a Dél-Hargitában